2013. november 19., kedd

Az új térképes program születik

A minap fejeztem be egy számomra nagyon kedves, saját projektet. Röviden, a program arra használható, hogy különböző országok interaktív SVG térképeit ágyazhassák be a felhasználók a saját weboldalukba. A megoldás tökéletes többek között, üzletláncok, webshopok, webes könyvtárak és egy halom más felhasználási célra. Amennyiben kíváncsiak vagytok rá, látogassatok el a http://www.makeaclickablemap.com-címre.

2010. augusztus 5., csütörtök

A történet vége

Köztudott volt, hogy előbb vagy utóbb eljön ez a nap. Befejezem itt a pályafutásom erre a nyárra és lassan indulok haza. Holnap (vagyis már ma) még dolgozni fogok egy kicsit, de a nap nagy része adminisztratív dolgokkal fog telni és még egy utolsó találkozót is beszerveztek nekünk ezúttal nem a térképészek, hanem a programozók akarják látni az elkészólt rendszert plusz meghívnak minket ebédelni. Nem sokkal utána valószínúleg elbúcsuzunk a kollegáktól (ki tudja, lehet hogy valamelyikük még tortát is süt az alkalomból, hogy véget ért a munkánk, ezáltal lesz még egy alkalom leülni, beszélgetni :)), majd  beülünk a taxiba és kimegyünk a reptérre. Sampath egy légcsavaros lélekvesztővel fog repülni Porsgrunnba, pontosabban Porsgrunn-Skien reptérre, én pedig biztos valami közepesen nagy bőinggel Oslo-Gardermoenba.
Ám a móka korántsem ér véget, mert ott fognak várni kedvenc unokatesóm és a barátja, akikkel még együtt töltöm a hétvégét Oslotól északra, Elverumben.
A repülőm Budapestre hétfőn repül. Kicsit furcsa lesz hazatérni. nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megszokom az itteni környezetet. Hiányozni fog nagyon.
így visszagondolva, nagyon nagy húzás volt a vállalat részéről, hogy a belváros kellős közepén biztosítottak nekünk szállást. Nagyon kellemes napokat szereztek nekünk evvel.
Ma voltunk meginni egy-két sört megünneplendő néhányunk utolsó napját és a beszélgetések közben kiderült, hogy a világ kisebb, mint hinném. Történt ugyanis, hogy az Oslo közelében élő ismerőseim és az itteniek, nem is egy szálon ismerik egymást. Ezt álmomban sem gondoltam volna.

Nehéz lesz itthagyni ezt a helyet, de már otthon is jó lesz végre!
Na most megyek is aludni, több ma nem fog összejönni.
viszlát


u.i.: Ezt a számot még belinkelem mindenki nagy örömére.





2010. augusztus 3., kedd

Gladmat a gasztronómiafesztivál - sufni kiadás 1. nap

Július 28-31. között rendezték itt nálunk Skandinávia állítólag legnagyobb gasztrofesztiválját, a Gladmat-ot.
Az eseményről sokat elárul, hogy a sztárvendég Gordon Ramsay volt, így nagyon nem is erőltettük a részvételt, csupán egyszer látogattunk le a kikötőbe. Akkor is csupán csak kis adagokat láttunk annál magasabb árakért és egy halom embert és töméntelen szemetet. Szóval nem kifejezetten lopta magát a Gladmat a szívünkbe.
Persze mi sem vagyunk hülyék, hogy unatkozzunk és még a Kjeragról hazafelé a kocsiban elhatároztuk, hogy rendezünk egy "mini Gladmatot" a házunkban.
Tekintve, hogy az ismerősi kör lefedi a világ egy jó részét, nagy gasztronómiai izgalmakra számíthattunk.
Az első alkalomra múlt hét szerdán került sor, amikor is "csak" kb. tizen lehettünk jelen. Pontosabban:
Silje, Vilde, Daniel (norvégok), Sampath (Sri lankai), Maru (venezuelai), Sana (pakisztáni), Jens (német), Jebb (Fülöp-szk. - kanadai), és Tamás a magyar.
A sort a gulyáslevesem kezdte, ami kénytelen vagyok bevallani, jobban sikerült mint a mamáé otthon (bocsi! :)).
Ez volt életem első gulyáslevese, ami ráadásul osztatlan sikert aratott a jelenlevők körében.


Aztán jött Sampath currys csirkéje, ami leszámítva, hogy iszonyatosan csípős volt nagyon ízletes volt.


Miután minden tüzet kiokádtunk magunkból, következett a Daniel és Silje által készített norvég étel, ami karalábéfőzelékből, valami spec. kolbászból, oldalasból és gombócból állt.



A terített asztal az első napon. A közelebbi kék fazékban a Jebb által készített filippínó étel található, ami csirke és marha volt valami spec. kísérettel, ami leginkább ecetre emlékeztetett.


És egy két további kép:







2010. augusztus 2., hétfő

Előadás

Holnap lesz a programunk bemutatója és a beszámoló, úgyhogy kérek mindenkit, gondoljon ránk!
Utána már csak az uncsi dokumentációírás és esetleg néhány új ötlet megvalósítása (a jewtubeon láttam egy-két elég penge megoldást), aztán nyomás Csilláékhoz, majd haza.
Mindenkinek nyugodalmas jóéccakát!

2010. július 27., kedd

Kjerag túra + 5. hét

Vasárnap elhatároztuk, hogy ellátogatunk a környék egyik legjobb helyére, a Stavangertől egy kb. 100-150 km-re levő Kjeragboltenhez. Az időjárás gyönyörű volt, ezen felül még erősen - ha nem a legerősebben - éreztük a szombati napon szétégett bőrünket.
Silje jött értünk a nővére kocsijával, aztán egyenesen Sandnesnek vettük az irányt, természetesen az autópálya le volt zárva valamilyen baleset miatt már az elején, úgyhogy ilyen-olyan kerülőutakra kényszerültünk, de nem igazán jelentett ez vészes időkiesést. Sandnes után kezdett igazán jó idő lenni, így gondoltuk Daniellel, hogy amikor megállunk tankolni, akkor veszünk egy flakon naptejet, hogy ne égjünk szarrá, mint az előző nap.

Meg is vettük, örültünk is neki.

Az úton tovább Byrkjedal felé egyszerűen egy csodaszép tájra keveredtünk. Egymást követték a tavak a völgyben és a legszebb az volt, hogy teljes szélcsend volt, így a tavak, mint nagy tükrök, hajszálpontosan visszaverték a hegyek és a felhők képét. A szép füves, tavas táj aztán idővel egyre inkább kezdett átmenni Gyűrűk Urás-orkos köves tájba, aztán egy idő után csak követ láttunk.
Egy bizonyos szakaszon kifejezetten viccesen néz ki az út környéke, mert a sok turista úton-útfélen megéll kővárat építeni, így az ember gyakorlatilag kővárak között vezet.
2 órás vezetés után végre megérkeztünk a Kjerag-túra aljához, a némi realitásérzékkel Sasfészeknek hívott turistacentrumhoz.
Innen toronymagasan indult felfelé a túra útvonala. Hálát adtam magamnak, hogy anno mág otthon elraktam a túrabakancsomat, nagyon jó szolgálatot tett. Máskülünben én is úgy jártam volna, mint szegény elsőtúrázó Jebb barátom, aki egy hajszálkönnyű "fényesgyöngyhalász" vagy "nájkí" edzőcipőben zúzta le a túrát ás utána másnap meg sem bírta mozdítani a lábát.
Maga a túra négy vagy öt igen meredek kaptatóból áll és a közöttük levő átvezető szakaszokból.


Már az első kaptató megmászása után tudatosul az emberben, hogy itt nem babra megy a játék, itt ugyan bármikor leeshet, és az égvilégon senki nem fog tudni neki segíteni, vagy csak nagyon nehezen, mivel ha lezuhan, akkor vagy szörnyethal vagy majdnem képtelenség érte lemászni, arról nem is beszélve, hogy a helikopter itt szóba sem jöhet bizonyos helyeken. Talán ezért is volt a túra sokkal jobb, fegyelmezettebb a preikestoleninél, mivel ide nem jön el mindenki, illetve aki eljön, az is tisztában van a túrázás mikéntjével nem csak nyomul felfelé vagy lefelé, ahogy a Preikestolenen történik. Ehhez képest a Preikestolen egy tömegnyomor. Monmdom ezt annak ellenére, hogy a srácoknak a kőnél sorba kellett állniuk, annyian akartak a kőre állni. Ez a látvány kicsit szánalmat ébresztett bennem, nem is álltam fel a kőre. Egyrészt szánalomból, másrészt úgy gondoltam, hogy majd legközelebb a Cinivel, ha itt járunk, akkor fogunk felállni rá, végül nem utolsó sorban bevallom keményen befostam a kőhöz vezető út szélsségétől.
A kőhőz vezető úton találtunk kifejezetten nagy hófoltokat is, és mondani sem kell, a hócsata garantálva volt. Ezen kívül még a húfolt alá is bementünk megnézni mi van ott, hátha találunk valami skandináv Ötzit :).
A visszafele út meglepően gyors volt, azt gondoltam, hogy a sok lejtmenet miatt rázósabb lesz, tovább fog tartani, de hálistennek tévedtem. Leárkezés után válogattam Cininek pár gyönyörű képeslapot majd fogtuk magunkat és legurultunk Lysebotnba. Az út során ha 20 kanyart nem vettünk be legalább, akkor egyet sem. Jó nagy szintkülönbséget győznek le ezekkel a kanyarokkal, ezen kívül úgy hallottam, hogy a nagy szintkülönbséget energiatermelési célokra is használják, mégpedig, úgy, hogy a fent fekvő, különböző mélyedésekben elhelyezkedő tavak vizét a hegy gyomrában egy turbinakamrába vezetik, ahol az áramot termelik a generátorok, majd a víz a fjordba vezettetik természetesen a föld alatt.

Lysebotn nem egy kimondottan népes település, mindössze 4-5 ház plusz a kompkikötő. Úgy gondoltuk, hogy úgy lenne a legjobb, hogy ha komppal tudnánk hazamenni, de mikor megtudtuk az árakat, nagyon gyors egyeztetés után a visszakocsikázás mellett döntöttünk.

Visszafelé Daniel ajánlotta fel, hogy vezet, mi meg Jebbel szóval tartottuk. Mindenki hullafáradt volt, a lányok természetesen az első 5 kilométer után elaludtak, ahogy azt kell.
A hazafelé úton nem történt semmi izgalmas; tulajdonképpen megbeszéltük, hogy a héten, szerdán (azaz holnap) kéne csinálni egy nemzetközi kajanapot (ha már úgyis itt van a Gladmat, a kajafesztivál Stavangerben (www.gladmat.no) ez itt a reklám helye!). Ja meg jön gordon Ramsay is égetni, akit csak lehet. Nem tudom mit bírnak az emberek abban a pökhendi angol fickóban.
Na szóval visszatérve, terveztünk egy nemzetköi kajanapot, ahol mindenki valamilyen saját nemzeti ennivalőval lepi meg a többieket. Magyarország a klasszikusnak számító gulyáslevessel száll versenybe, a kispadra a lecsó került. A gulyáshoz már megis vettem a húst meg a többi alapanyagot, a főzés holnapra, munka utánra marad, úgyhogy holnap korán zúzok haza, kevés ebédidőt veszek ki. Hogy a többiek mit főztek az ergy későbbi, fotókkal illusztrált bejegyzésből fog kiderülni. Mindesetre az biztos, hogy a mezőnyben nem a norvégok fognak tarolni. :):)
Főleg nem a fűszerezettség kategóriában.

u.i.: A laptopon még mindig nem tudom megszokni ezt a kurva billentyűzetkiosztást, úgyhogy minden egyes bejegyzés egy heroikus küzdelem eredménye, tehát az esetleges elütéseket kérem szépen megértéssel kezeljétek :)

2010. július 25., vasárnap

Tengerparti móka - szombat

A szombati napon a főszerep a tengerparté volt. Solastrandennel kezdtünk, majd mikor ott beborult felautóztunk egy másik tengerpatra, aminek Sandebukten a neve. Van egy vagy kettő betonbunkeres fotó is, amiket Sola-n készítettem. Hű emlékei a háborús időknek. Ezek a bunkerek az akkoriban épített ún. Atlanti-fal északi részéhez tartoztak. Solan elég sok van belőlük.
Sandebukten egy nagyon kellemes tengerpart, finom homokkal, kellemes dűnékkel. A víz is kivételesen meleg volt és a medúzákat leszámítva nagyon kellemes volt benne úszkálni. Viktor barátunknak időközben érkezett még két hölgyismerőse, akik a legnagyobb örömünkre hoztak mobil grillt és egy csomag virslit, meg hotdog kifliket, plusz az alábbi képek egyikén látható kis vakarcsot.
A tengerparti lazulás után rendbeszedtük magunkat otthon és elhatároztuk, hogy kipróbáljuk Stavanger indiai éttermét. Nagyon jóízűt ettünk és különösen jó volt, hogy megtalálták az étteremben a kényes egyensúlyt a mennyiség és a minőség között, így közepes mennyiségű, kiváló ételt fogyaszthattunk el.
Ezután bementünk a moziba megnézni az Inception c. L. DiCaprio főszereplésével készült filmet angol nyelven, norvég felirattal. Csak úgy mint az itteni TV-ken mindenhol. Ezért tudnak ezek ilyen jól angolul.
A filmet nem véleményezem, mert az egész napos fáradtságommal bevallom őszintén, belealudtam. Amíg fennt voltam koncentráltam de a film eleje elég elvontnak tűnt. Utána hazamentünk és rögtön ágyba vágódtam mint a gerely.














2010. július 23., péntek

Amiért itt vagyok röviden, tömören, képekkel, fogyasztható formában

Most jöttem haza a boltból, és hála Csillának, végre megtaláltam a búzadarát, így már semmi akadálya annak, hogy egy napon tejbegrízt egyek.
A boltból hazafelé elgondolkoztam azon, hogy még nem is osztottam meg itt a blogon, hogy tulajdonképpen mit is csinálok itt kinnt (azon kívül, hogy legépelem a "kalandjaimat" és élvezem az életet), úgyhogy most egy bejegyzés következik arról, hogy tulajdonképp mi is a feladatom itt.

A vállalat, ahol dolgozom, az Északi- ás a Norvég-tenger kőolaj és földgázmezőinek az egyik legnagyobb kitermelője. Ezt egy elég kiterjedt felszíni- és tengeralatti infrastruktúrával valósítja meg. Egy ekkora kiterjedésű infrastruktúrát a hagyományos térképezés (papír alapon) módszereivel már elég nehézkes (inkább lehetetlen) leképezni, és napról napra nyilvántartani.
Azon kívül, hogy a hagyományos megjelenítésnak megvannak a maga nehézségei, új igények is felmerülnek, mint pl. a külonboző fúrótornyok, csővezetékek, kábelfektető hajók stb. adatainak interaktív lekérdezésánek lehetősége, űllapotuk folyamatos frissítése.
Erre a feladatra korábban létrehoztak már egy webes térkápászeti alkalmazást, de az embert próbálóan lassú azóta is.
És itt jövünk mi, Sampath és én, akik azt a feladatot kaptuk, hogy alkossunk meg egy teljesen új internetes alkalmazást Silverlight környezetben, a régi, csigalassú programot felváltandó.
Ez egy elég nagy kihívás volt mindkettőnk számára, mert ekkora feladatot még semelyikünk sem valósított meg eddigi pályafutása során. A komplett feladat megvalósítására 4,5-5 hetünk van, amiből most tartunk a harmadiknál. Ennek ellenére, hálajóistennek elég jól állunk.
A térképezett objektumok lehetnek többekközött:

Olajfúrótornyok








Csővezetékek








Tengeri szélenergia-farmok





...és többekközt partmenti finomítók



Az ezeket ábrázoló térképi anyagok internetes megjelenítéséért vagyunk felelősek röviden összefoglalva. Ezen kívül a szélenergia farmokat karbantartó- illetve a különböző tanker- és kutatóhajók helyzetét is dinamikusan követni fogja a rendszerünk a térképen a reményeink szerint.
Remélem majd rövidesen a rendszer működéséről is fel tudok tölteni egy videót, hogy láthassátok, hogyan működik.